Drága Barátnőm!

Drága Barátnőm!

Nappali inspirációk

2018. január 12. - Csilla Artiroka design

Szeretném majd harmonikusan berendezni a felújított házunkban a nappalit, ehhez keresek egyenlőre inspirációkat. Nagy szerencsénk volt mert egy csodálatosan nagy, világos szobánk van az új házban. Összesen 1 fotelunk maradt a régi házból, miután az új lakók csak az összes bútorral voltak hajlandók megvenni.

 

Egy nyugodt nappalira vágyom ahol békésen lehet beszélgetni, olvasni, kikapcsolódni. Pasztell színekben gondolkodom, mivel már régóta észrevettem, hogy engem az erős színek idegesítenek. 

 

A nagylányom egyszer borvörösre festette a szobáját és fekete illetve fehér bútorokkal rendezte be. Nagyon szép enteriőr volt, de számomra nagyon idegesítő. Az alábbi képen és jól látható, mekkora a különbség ha egy borvörös fal után akár egy semleges, szürke színű falat festünk. 

Pár hónap alatt Ő is észrevette, hogy nem tud jól aludni és állandóan fáradt. Az erős szín felpörgette és képtelen volt pihenni, kikapcsolni. Végül eladta az összes sötét bútorát és pasztell kék színűre festette a szobáját és fehér bútorokat vásárol hozzá. Nagyon kellemes,  harmonikus szobája lett és az alvászavara is megszűnt. 

 

 

képek forrása: Pinterest

Én egyenlőre szürke, világoskék, fehér és púder színekben gondolkodom, a lehető legegyszerűbb módon. De érdemes először inspirációkat gyűjteni, nézelődni, melyik képek, színek fognak meg leginkább és miért. Én is készítettem magamnak egy albumot a Pinteresten, itt tudod megnézni. 

 Ha nem akarsz lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a blog alján. További inspirációkért kövesd a Facebook, Instagram illetve a Pinterest oldalam, amiket itt tudsz elérni, vagy iratkozz fel a blog  jobb felső sarkában az új bejegyzéseimre. 

 
  
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthon-homesweethome.blog.hu/api/trackback/id/tr4913569379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása