Drága Barátnőm!

Drága Barátnőm!

Konyhai táblafal festése

alkotóknak, világjáróknak

2018. január 11. - Csilla Artiroka design

Már régóta dédelgettem magamban a gondolatot, hogy a hűtő és a kamra között lévő falból táblafalat készítek. Csak azt nem értem miért vártam ennyit az elkészítésével.  

 Kicsit féltem, milyen lesz egy nagy fekete felület a konyhában, de nem bántam meg! Az elkészítése igen egyszerű volt. Maszkolószalaggal körberagasztottam a festeni kívánt részt, majd Trinát aqua skolatex táblafestékkel lefestettem a felületet.  

Remekül tapadt a falfelületre. A festéssel gyakorlatilag 1 óra alatt végeztem. Ecsettel dolgoztam mert annyira sűrű, hogy nem akartam hengerelni, gyönyörűen lehetett az ecsettel haladni. A képeken is látható, hogy egy csepp festék sem került a kartonra amit a fal alá tettem.  

   Már az első rétegnél is úgy látszott, hogy jó lesz a felület, de nem mertem kockáztatni, így még egy réteg került rá a teljes száradás után.  A férjem kitalálta, hogy írjuk tele a falat azokkal a helyekkel, ahol a közös, 28 évünk alatt jártunk. Így minden reggel amikor felkelünk és megreggelizünk, úgy indul a napunk, látjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ennyi helyre eljutottunk már a világban. Szeretünk utazni, városokat felfedezni, de azt mi se gondoltuk, hogy kicsi lesz erre ez a felület. Több helyre a férjem munkája révén jutottunk el és többször vittük magunkkal a gyermekeinket is. Mi mindig úgy gondoltuk, hogy van aki tárgyakat gyűjt az életében és van aki élményeket. Szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi élménnyel gazdagodtunk az évek során. Majd megkérem a férjemet, hogy írjon nektek posztot azokról a városokról ahol már jártunk.  Rengeteg csodás fényképünk van, megosztjuk majd veletek.  

  Aki ismer engem, gondolom nem csodálkozik, hogy ezek után más felületeken is kipróbáltam ezt a festéket. Kíváncsi voltam, mire és mennyire tapad jól ez a táblafesték. A konyhabútor belsejét sem kíméltem, itt is két rétegre volt szükség. A fotó készítésekor még száradt a felület, azóta ott is tudok üzenni a családnak. A kukák eleve fekete színűek, csak rá kellett írni krétával, hogy mit gyűjtünk benne. Egyszerű és többet nincs olyan kérdés, hogy  "melyike dobjam?" 


Utána az IKEA LACK  dohányzóasztala következett. Ez már egy alaposan lestrapált kis asztal volt, így ráfért a próba. 3 réteg kellett rá, hogy egy strapabíró, kemény felületet kapjak. Igaz, türelmetlen voltam és gyorsan ki akartam próbálni a 2. réteg után a felületét. Nem érdemes, hagyjuk 1 napot száradni, utána lehet alkotni rá, folyamatosan!   


 

Végül előkerültek a fémdobozok is, tesztelem őket, hogy mennyire bírják a strapát. Ennyi festés után az egy literes festék 1/3 -ad része fogyott csak el, így azon gondolkozunk, hol mutatna jól még egy táblafal. Vágjatok bele ti is bátran, nem lehet elrontani!  

Ha nem akarsz lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a blog alján. További inspirációkért kövesd a Facebook, Instagram illetve a Pinterest oldalam, amiket itt tudsz elérni, vagy iratkozz fel a blog  jobb felső sarkában az új bejegyzéseimre.  

 
 
insta_go.jpg
  

A bejegyzés trackback címe:

https://otthon-homesweethome.blog.hu/api/trackback/id/tr7213564273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása