Drága Barátnőm!
Te már tudod, hogy a mi családunk egyik nagy kedvence a túrógombóc. De nem a kőkemény, grízzel készített változata, hanem a puha, könnyű gombóc változatot szeretjük.
Itt küldöm neked a receptet, hogy te is könnyedén el tudd készíteni a gyerekekkel.
Hozzávalók 4 személyre
-
75 dkg félzsíros túró
-
6-7 ek. zsemlemorzsa
-
+ zsemlemorzsa a gombócokra
-
3 tojás
-
1 csipet só
A túrót elmorzsolom, hozzáadom a tojásokat és összekeverem. Kevergetés közben, kanalanként hozzáadom a zsemlemorzsát is, ami felveszi a túró és a tojás nedvességtartalmát, így egy jól gyúrható masszát kapunk.
Egy negyed órát állni hagyom, addig kevés olajon lepirítom a zsemlemorzsát. Közben egy nagy lábosban vizet forralok.
A gombócok formázásában a gyerekek nagyon szívesen segítenek, fogjátok be őket is. Nálunk az vált be legjobban, hogy fagyis kanállal szedték ki a tálból a gombócokat és kézzel még megformázták kicsit. Így minden gombóc egyforma nagy lett. A kész gombócokat néhány perc alatt kifőzöm, meg kell várni míg felúsznak a víz tetejére, akkor főttek meg. Utána az előre lepirított zsemlemorzsába hempergetem őket, majd fahéjas tejfőllel tálalom.
Elkészítése nagyon egyszerű: egy nagy pohár tejfölhöz hozzákeverek két- három evőkanál porcukrot (attól függ ki mennyire édesszájú) és két kávéskanál őrölt fahéjat. Alaposan elkeverem, majd a gombócok mellé tálalom. Mint tudod nem lehet eleget készíteni belple, de ha mégis maradna, másnapra is puha marad. Ha legközelebb átjöttök a gyerekekkel, akár együtt is elkészíthetjük. Jó móka lesz. Várunk benneteket!