Otthon, édes otthon

El Caminito del Ray azaz a királyok útja - kanyon túra

Csodálatos túra Spanyolországban, a sziklán szélén, az El Chorro kanyonban

2018. január 14. - Csilla Artiroka design

Mivel elfújta a szél a februárra tervezett El Caminito del Rey kirándulásunkat, októberben visszatértünk Spanyolországba, hogy végigmehessünk a királyok útján. 

 

 

Amit az útról tudni érdemes:  1901-ben kezdték építeni  a Chorro és a Gaitanejo vízeséseknél készülő vízerőművek építkezésén dolgozó munkások számára, hogy meg tudják oldani a nyersanyagellátást és az építőanyagok és élelmiszerek szállítását a gyalogösvényen keresztül.

A karbantartók a csatorna folyamatos ellenőrzéséről, tisztításáról gondoskodhattak a későbbiekben az út segítségével. 1921-ben XIII. Alfonz spanyol király is végigment rajta a Conde del Guadalhorce védőgát felavatásakor, ekkor kapta az út a Királyok útja elnevezést.

 

Mivel a gyalogút karbantartása az elmúlt évtizedek során elmaradt, ezért több helyen leszakadtak belőle hatalmas darabok, így kifejezetten veszélyessé vált. A 90-es évek során sajnálatosan többen is lezuhantak az ösvényről, majd a 2000-ben történt négy haláleset után a hatóságok lezárták az út mindkét bejáratát.

Andalúzia helyi kormányzata ennek ellenére sem tudta távoltartani a kalandvágyó turistákat.  2011-ben végre megállapodott  az Andalúz kormány és Malaga önkormányzata, így közösen fizették ki az út biztonságossá tételének költségét.  A felújítás utáni első fél évben még ingyenesen volt látogatható, de a megnövekedett érdeklődés miatt ma már előre kell az interneten helyet foglalni az túrára, ahol 10-15 percenként engednek be 1-1 csoportot.   

 

Az igazi kirándulás az északi, a hegy tetején lévő kapunál kezdődik. Az El Chorro állomásnál már ott várnak a buszok, amelynek felvisznek az El Caminito del Rey bejárathoz. Nagyon fontos, hogy előre, az interneten kell jegyet váltani és mindenképpen olyant, amelyhez buszjegy is tartozik. A belépőjegy ára legutóbb 10 euro volt, és fontos, hogy előre és időpontra kell megvásárolni.  ITT találod a linket, ahol mindent megtalálsz a foglalásról. 

A buszról leszállva 2-3 kilométeres erdei sétány vezet a bejárathoz. Már itt is gyönyörködhetünk a kanyon szépségeiben, érezhető, hogy különleges helyre érkeztünk. 

1_9ohsh.jpg

Az interneten lefoglalt időpont szerint engedik be a látogatókat, ami a jegyen is szerepel, mert egy időben túl sok ember nem tartózkodhat a sziklákra függesztett úton és függőhídon. A hamarabb érkezőknek bizony várniuk kell. A túra igazán különleges élmény és varázslatos a táj. Ma már biztonságos, gondosan kiépített korlátokkal és védőkerítésekkel. Nagyon fontos tudnivaló, hogy a mintegy 4-5 kilométeres úton sem illemhely, sem büfé nem található, így gondosan meg kell tervezni a túrát. A három részre tagolt kiránduló út középső szakaszán akadnak tisztások, ahol meg lehet pihenni és akár egy magunkkal vitt szendvicset is el tudunk fogyasztani, miközben gyönyörködhetünk a sziklán szökellő zergék és a csodálatos táj szépségeiben. Mondanom sem kell, hogy szemetesek sincsenek, így minden szemetet el kell pakolni, és kihozni a természetvédelmi területről.  De erre felhívják a figyelmet, mielőtt beengednek a kanyonba. 

Az út elején és végén viszont nem árt az óvatosság, és fontos, hogy jó kiránduló cipőben vágjunk neki, lehetőleg hátizsákkal, hogy mindkét kezünk szabad legyen. Erre persze nem kizárólag azért van szükség, hogy meg-meg kapaszkodjunk időnként, hanem azért, hogy meg tudjuk örökíteni a csodálatos látványt, ami elénk tárul.

 

Nagyon vágytam erre a túrára, nagyon szomorú voltam amikor tavaly februárban az orrunk előtt zárták be a kaput a hatalmas szél miatt. De most, hogy csodálatos őszi időben végigmentünk az útvonalon, kicsit sem bánom, hogy akkor hoppon maradtunk. Olyan csodálatos helyen jártunk, annyi szépséget láttunk, hogy rossz időben ezt nem tudtuk volna eléggé élvezni. 

 

 

Az út teljes időtartama éppen belefér a vonatozás közti időbe és kényelmesen elérhető a kora délutáni járat, akkor is ha megpihenünk egyszer, de ha valaki kicsit elkalandozna, vagy túl hosszúra fogja a közbenső pihenő időket, akkor a késői vonatot elérni végképp nem probléma.

 

Akkor sincs komoly gond, ha korábban érünk vissza, mert az állomáson egy kellemes kis resti lehetőséget nyújt egy hamburgerre, kávéra vagy üdítőre.

 

 

 Arra persze ügyelni kell, hogy minden nap oda is meg vissza is összesen két vonat közlekedik. Vagyis a reggeli 10:05 ös vonattal el kell utazni (ez 10:47 -re már ott is van El Chorro állomson) és 15:13 kor induló vonattal lehet leghamarabb visszajönni Malagára.  Jó tudni, hogy 18:03 kor is van még egy vonat, így aki nagyon lassan, többször megpihenve akarja végigtúrázni a kanyont, annak is van ideje elérni az utolsó vonatot.  Az utazás mindössze 40 percet vesz igénybe.

 

 

Gépkocsival az út sokkal több időbe telik és bizony könnyű eltévedni.  Arról már nem is beszélve, hogy parkolóhely sincs bőven, és az igazat megvallva nem is annyira biztonságos. Azt kell mondanom, hogy a vasúti utazás árai is igen versenyképesek, nem biztos, hogy a gépkocsibérlés  az olcsóbb változat, kivéve ha egy nagyobb társaság utazik, mert két személy esetén a vonatozás biztos, hogy olcsóbb és sokkal kényelmesebb megoldás.

 

 

 Minden megtalálható a társaság oldalán ITT, de a renfe mobil applikációt is le lehet tölteni és tökéletesen működik. A vonatok és a gyorsvasút is nagyon pontosan betartja a menetrendet. Fontos tudnivaló, hogy a gyorsvasút tökéletes közlekedés a repülőtér Malaga városa, de a déli tengerpart között is (Fuengiroláig). Így aki a tengerparton keres szállást az is könnyű szerrel el tud ide menni kirándulni.  Szerintem bakancslistás, kihagyhatatlan. 

 

 

További inspirációkért kövesd a Facebook, Instagram illetve a Pinterest oldalam, amiket itt tudsz elérni.

 
insta_go.jpg
 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthon-homesweethome.blog.hu/api/trackback/id/tr5213569569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.